Avon rendelés
Brigi: Úgy gondoltam veszek ezt-azt amire szükségem van, elfogyott, illetve amit még nem próbáltam.A mostani rendelésembe beruháztam 2 tusoló zselére mert olcsónak találtam, illetve egy habfürdőbe ami akciós áron volt. Nem szoktam ilyeneket rendelni, mert szeretem megszagizni őket a boltba, de a katalógusba volt illatosított papír minta, így könnyebb volt a döntés.
A hajkefének a színe tetszett meg, szerintem nagyon szép, bár állítólag vigyázni kell milyen kézzel fogom meg, mert kophat, azaz vegyszerek ( hajkencék) oldhatják a színét.
Alapozóból is kipróbálok 2 színben egy-egy mini tesztert, mert fillérekbe került.
A body spray, ami görögdinnyés, mindig jól jön, kórházba, edzéshez, frissítéshez, autóba..és akkor mégse a parfümöt kell félteni.
Vettem még két szemránckrémet, szintén akciósak voltak.
A napozás utáni c vitaminos spray örök kedvenc, mióta megjelent ezt mindig megveszem. Mindenre jó! Komolyan..erről biztos írok majd később bővebben.
A planet spa maszkokból is ki akartam próbálni a szakésat is, mert többen javasoltátok, így vettem a holt tengeri mellé.
A lábradír is izgatott, mit tud, mert még sosem vettem, és természetesen 2 arcradír is beficcent mellé.
Parfümöket nem szoktam az Avontól vásárolni, de az egyiket már régóta nézegettem, a másik pedig most jelent meg, és tetszett az illat leírása.
Kíváncsian várom mit tudnak :-) Mindenki megőrül és vásárlási lázban ég tavasszal ?